A műugrás állítható rugalmasságú ugródeszkákról zajlik. A deszkák 1 méter és 3 méter magasságban lehetnek a víz felületétől. Toronyugrás esetén a versenyzők szilárd felületről ugranak el, világbajnokságokon és olimpiákon 10 méter magasságból (más versenyeken rendezhetnek 5 méteres és 7,5 méteres versenyeket is). Szinkronugráskor két versenyző ugyanazt a gyakorlatot hajtja végre, a lehető legnagyobb szinkronitással. 

           A sportág első évtizedeiben az amerikai versenyzők voltak az egyeduralkodók, manapság pedig a kínai versenyzők uralják a világversenyeket. A mű- és toronyugró sport legnagyobb férfi versenyzőjének Greg Louganist tartják, aki olyan univerzális versenyző volt, hogy mind műugrásban, mind toronyugrásban szerzett világbajnoki és olimpiai címeket.

           A mű- és toronyugrást világbajnokságokon (Úszó, műugró, műúszó, hosszútávúszó és vízilabda világbajnokság, angolul World Aquatics Championships) együtt rendezik a különböző úszó versenyszámok és a vízilabdázás versenyszámaival.

 Korcsoportok

          Valamennyi ugró abban a korcsoportban jogosult ugrani, amilyen évet betölt a verseny megrendezésének évében január 1-jétől december 31-ig:

• A-korcsoport (akik a verseny megrendezésének évében december 31-ig betöltik a 16., 17. vagy 18. életévüket); 
  • A-lány és A-fiú műugrás 1 és 3 méteren, toronyugrás 5, 7,5 és 10 méteren.
• B-korcsoport (akik a verseny megrendezésének évében december 31-ig betöltik a 14. vagy 15. életévüket);
  • B-lány és B-fiú műugrás 1 és 3 méteren, toronyugrás 5, 7,5 és 10 méteren.
  • A-B összevont korcsoport lányok és fiúk szinkronugrás 3 méteren.
• C-korcsoport (akik a verseny megrendezésének évében december 31-ig betöltik a 12. vagy 13. életévüket);
  • C-lány és C-fiú műugrás 1 és 3 méteren, toronyugrás 5 és 7,5 méteren.

        Továbbá Magyarországon:

• D-korcsoport  (akik a verseny megrendezésének évében december 31-ig betöltik a 10. vagy 11. életévüket);
  • D-lány és D-fiú műugrás 1 és 3 méteren
• E-korcsoport  (akik a verseny megrendezésének évében december 31-ig betöltik a 8. vagy 9. életévüket);
  • E-lány és E-fiú műugrás 1 és 3 méteren

 Pontozás

          Mű- és toronyugró versenyeken a résztvevőknek egy sor különböző, adott követelményeknek megfelelő ugrásfajtát kell bemutatniuk. Az ugrások különböző számú, előre és hátra végrehajtott szaltókból (a test kereszttengelye mentén) és forgásokból (hossztengely körüli) tevődnek össze. Az elugrás pozíciója és testhelyzete változatos, történhet helyből és nekifutással, szemben és háttal állva, vagy toronyugrásnál kézállásból is. A vízbe érkezés fejjel előre, előre tartott kezekkel történik.

          A versenyzők teljesítményét nagy versenyeken hét, szinkronugrásnál kilenc pontozóbíró értékeli, akik egyenként maximálisan 10 pontot adhatnak egy gyakorlatra. A pontozó összbenyomásának megfelelően a következő osztályozási feltételek lehetnek:

        A minősítés során értékelik többek között az előre bejelentett ugrásfajta végrehajtását, a felugrás, a légmunka és a vízbe érkezés („csobbanás”) milyenségét. Az egyes ugrásfajták bonyolultságát nehézségi fokkal jelzik, amivel a bírói pontozás összeredményét megszorozzák.

        Egyéni számok pontozásakor kihúzzák a két legnagyobb és a két legalacsonyabb pontszámot (ha hét pontozóbíró értékel). Ha kettőnél több pontszám azonos a kihúzandóval, csak két azonos pontszám húzható ki. Amennyiben öt pontozóbíró értékel, akkor a legmagasabb és a legalacsonyabb pontszámot húzzák ki. Szinkronugrásban az egyéni kivitelezésre, valamint a szinkronitásra adott legmagasabb és legalacsonyabb pontszámot húzzák ki (ha kettő vagy több pontszám azonos a kihúzandóval, bármelyik kihúzható).

 Ugrás

       A különböző ugrásokat betűk és számok kombinációjával jelölik. Az első számjegy mindig az ugráscsoportot jelzi. Az ezután álló számjegyek a csoporttól függően jelentheti a szaltók és a csavarok számát, a forgásirányt. A kód végén szereplő betű az ugrás testhelyzetére utal.

 Ugráscsoportok

Általában véve hat ugráscsoportot különböztetnek meg:

• Előreugrások: az ugró a vízzel szemben áll ki az elugróhelyre, és elugrás után előre forog.
• Hátraugrások: az előzővel ellentétben a versenyző háttal áll ki az elugróhelyre, és hátrafelé forog az ugrás során.
• Auerbach-ugrások: a versenyző a vízzel szemben áll ki, majd az elugráskor hátra forog.
• Delfinugrások: háttal áll ki a versenyző, és az elugrás után előre forog.
• Csavarugrások: a test hossztengelye mentén történő forgások.
• Kézállásos ugrások: a versenyző az ugrást kézenállásból indítja (csak toronyugrásnál fordul elő).

 Ugrás testhelyzetek

Az ugrások végrehajthatók:

• Nyújtott testtel (A):   A nyújtott testtel végrehajtott ugrásnál a testet nem lehet sem tértben, sem csípőben behajlítani, a lábfejeknek zártnak és a lábujjaknak pedig leszorítottnak kell lenniük, a karok helyzete tetszőleges. A nyújtott testű csavarugrásoknál a csavar nem kezdhető meg sem a deszkáról, sem pedig a toronyból.
• Csukamozdulattal (B):    A csukamozdulattal végrehajtott ugrásnál a test csípőben meghajlik, de a lábak zárva, és térdben nyújtottak, a lábujjak pedig leszorítottak. A karok helyzete tetszőleges. A csuka mozdulatnak tisztán kivehetőnek kell lennie.
• Felhúzott térdekkel (C):     A felhúzott térdekkel történő ugrásoknál a test összehúzódik, s csípőben és térdben hajlítottnak kell lennie, a térdek és a lábfejek összeszorítottak, a kéz az alsó lábszáron van, és a lábfejek le vannak szorítva.
• Szabad testtartásban (D):   Szabad testtartásban a test helyzete tetszőleges lehet, de a lábak össze vannak szorítva, a lábfejek pedig leszorítva.

 Merülés

           A vízbemerülés minden esetben függőleges vagy a függőlegeshez közel álló nyújtott testtel történik, miközben a lábak zártak és a lábujjak nyújtottak. Minden fejjel történő vízbeérésnél a karok a fej felett, nyújtott állapotban vannak a test vonalában, és a kezek szorosan össze vannak szorítva. A lábbal történő vízbeérésénél a karok szorosan a test mellett helyezkednek el, és könyökben nem lehetnek hajlítottak. Az ugrás akkor tekinthető befejezettnek, ha az egész test a víz alá került.

Forrás: Wikipédia